fbpx

BJJ EDZÉSEK
CSÁMPÁR JÁNOS

ÉBRESZD FEL A SIKERESEBB ÉNED

A csoportos órák a fizikai fejlődés mellett segítik csökkenteni a stresszt, növelik a fókuszáltságot és a nap teljes részében kihatnak viselkedésünkre.

Nálunk megtanulod, hogyan gondolkodj és építs stratégiát egy harci helyzetben. Megmutatjuk, hogyan legyél te Dávid, ha az ellenfeled Góliát. Ismerd meg és fejleszd önmagad!

MI A BRAZIL JIU-JITSU?

A brazil jiu-jitsu harcművészet és küzdősport egyaránt, mely a birkózásra és különösen a földharcra fókuszál. Ezen irányzat az egyik származéka a 20. sz. elején kialakult Kodókan dzsúdónak, amely önmagában véve is egy mostanában fejlesztett rendszer (alapítva 1882) és maga is összetett japán dzsúdzsucu iskolákon alapszik.

Mint a dzsúdó, azt az elvet követi, hogy a kisebb és gyengébb személy sikeresen megvédheti magát a nagyobb, erősebb támadóval szemben, úgy, hogy ízületfeszítéseket (rögzítéseket) valamint fojtásokat alkalmaz rajta. A bjj-t lehet önvédelem, sportbirkózás (gi, no gi) és MMA céljából gyakorolni. A sparring (szperring) és valós gyakorlatozás, kiképzés nagyon fontos szerepet játszik a kiváló teljesítményben a versenyen, és az „éles” helyzetben való helytállásban.

Az irányzat Micujó Maedával kezdődött, aki egy dzsúdó mester, és Kodókan tag volt. Maeda volt az egyik azon öt Kodókan földharc specialista közül, akit a dzsúdó alapítója, Dzsigoró Kanó kiküldött a tengeren túlra, hogy terjesszék és ismertté tegyék a művészetét a világon.

Maeda Brazíliába érkezése után találkozott egy befolyásos üzletemberrel Gastao Gracie-vel aki segített neki letelepedni. 1916-ban a fia, Carlos Gracie 14 éves kora ellenére megnézett egy Maeda bemutatót a Teatro da Pazban és úgy döntött, hogy megtanulja a művészetet. Maeda elfogadta a fiatal Carlos-t tanítványául. Később Carloshoz csatlakozván a fiatalabb testvére Hélio is elkezdett Maedánál tanulni. Így lettek ők ketten a brazil jiu-jitsu két alapítója, pátriárkája.

A bjj-ban nagy hangsúlyt kap a földharc és a befejező fogások, amikbe beletartoznak az ízületfeszítések és a fojtások. Ezek megtalálhatóak még sok más sportágban is: olyanokban is, ahol hangsúlyos a földharc és olyanokban is, ahol nem. Az elv a következő: egy nagyobb, erősebb ellenfél legtöbb előnye abból származik, hogy az messzebbre „elér” és erősebbek az ütései, ám mindezek hatástalanok a talajon való birkózáskor.

A bjj a technikák széles választékát tanítja, arra hogy hogyan vigyük a harcot a földre egy fogás után. Amint az ellenfél a földön van, számos manőver (és ellen-manőver) áll a rendelkezésre hogy „beleirányítsuk” az ellenfelet egy befejező technika alkalmazásának megfelelő helyzetbe. A domináns pozíció elérése a földön a bjj stílus egyik fémjele. Ez a pozíció magában foglalja a guard (az őr) pozíció hatékony használatát annak érdekében, hogy lentről megvédjük magunkat és a „passing the guard”-ot (az őr elhagyása), hogy fenti helyzetből domináljunk a side control, mount és a back grab pozíciók segítségével. Ez a „manőverezési és manipulálási” rendszer egy olyan („mozgékony”) sakkjátékhoz hasonlítható, amelyet két tapasztalt hivatásos játékos játszik. Egy befejezés, feladásra késztetés azonos a sakk-mattal.

A submission fogások többsége két tág kategóriába sorolhatók: ízületfeszítések és fojtások. Az ízületfeszítés általánosan azt jelenti, amikor „elszigeteljük” az ellenfél egyik végtagját és a testhelyzetünkkel olyan emelő erőt hozunk létre, amely arra fogja késztetni az ízületet, hogy kimozduljon a normális állásából. A nyomást kontrolláltan kell kivitelezni és fel kell függeszteni, ha az ellenfél nem tud szabadulni a fogásból és kopogással jelzi a vereséget. Ezt tehetik verbálisan, vagy kopogással (azaz kopogni az ellenfélen, a szőnyegen, vagy akár saját magukon többször). A fojtások– miután megszünteti az agyba menő vérellátást – eszméletvesztést is okozhat, amennyiben az ellenfél nem adja fel (nem kopog) elég hamar.

A submission fogások egyik kevésbé ismert típusa a kompressziós zár, vagy feszítés, ahol az ellenfél izma egy kemény, nagy csonthoz (általában a lábszár- vagy csuklócsonthoz) van hozzányomva, erős fájdalmat okozva ezzel. Ezek a fajta feszítések általában nem megengedettek versenyben az izomszövet szakításának magas kockázata miatt. Ezen kívül ez a fajta feszítés gyakran túlnyújtja az ízületet az ellenkező irányba, szétszakítva ezzel azt.

Míg számos ízületfeszítés engedélyezett, a legtöbb verseny tiltja, vagy korlátozza némelyikük, vagy összességük használatát. Ebbe beletartoznak a térdek, csukló és gerinc feszítése. Ennek az az oka, hogy a hajlítások, amelyek szükségesek ahhoz, hogy fájdalmat okozzanak az ellenfélnek majdnem ugyanazok, mint azok a hajlítások, amelyek komoly sérüléseket okozhatnak. Azok az ízületfeszítések, amelyekhez a térd csavarása szükséges (úgynevezett csavart térdfeszítések, vagy olyan technikák, mint a csavart bokafeszítések) általában tilosak a versenyeken, mivel ezek sikeres kivitelezése szinte mindig tartós károsodást eredményez, amely műtéti beavatkozást kíván. Ehhez hasonlóan a gerinc ízületi „manipulációi” is általában tilosak a velük járó veszély miatt: a nyakcsigolyák összetörhetnek, vagy a helyükről kiugorhatnak. A lábfejfeszítések megengedettek a szinttől függő mértékben. Ugyanakkor, a legtöbb ízületfeszítés, úgymint a csukló, könyök, váll, vagy boka megengedettek, mivel jóval több rugalmasság van ezekben az ízületekben, és e zárak elég biztonságosak, hogy versenykörülmények között is használhassák.

Ezzel szemben a véráramot elzáró fojtások elvágják az agyi vérösszeköttetést az ellenfélben, ezzel gyors eszméletvesztést okoznak, de nem károsítják a belső szerveket. „Choked-out”-nak (eszméletvesztettnek) lenni így tehát relatív biztonságos, mindaddig, amíg a fojtást elég hamar elengedik az eszméletvesztés után, így a vér vissza tud jutni az agyba, mielőtt az oxigénhiány káros állapota beállna. Mindezek ellenére ezeket nem lehet ellenőrzés nélkül gyakorolni.

Az, hogy a bjj a földön való befejezésre úgy összpontosít, hogy az edzés alatt nem használja a ütéseket oda vezetett, hogy az ezt gyakorlók teljes sebességgel és erővel gyakorolhatnak, megközelítve azt az erőbedobást, amit igazi versenyen használnak. Az edzés módszerek közé tartoznak:
• a technikai gyakorlatok, amelyek esetében a technikákat egy nem ellenálló ellenfélen gyakorolják be.
• elszigetelt barátságos gyakorló mérkőzés, amelynek keretében csak egy bizonyos technika, vagy technikák sorozata használható az ellenfél teljes ellenállásával szemben (Paszoparó)
• és a teljes gyakorló küzdelem, ahol mindkét szembenálló fél megpróbálja befejezni az ellenfelét, bármilyen szabályos technika használatával. (Luta, fight)

ÓRAREND

HÉTFŐ:

6:30-8:00
18:00-19:30

KEDD:

SZERDA:

6:30-8:00
18:00-19:30

CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK:

6:30-8:00
18:00-19:30

SZOMBAT:

VASÁRNAP:

HÉTFŐ:

19:30-21:00

KEDD:

SZERDA:

19:30-21:00

CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK:

SZOMBAT:

VASÁRNAP:

DRESS CODE:

Csak fehér vagy kék GI

HELYSZÍN

1135 Budapest, Szegedi út 48. (TOTO Sport)

CSÁMPÁR JÁNOS

Vezető Edzőnk

  • Brazil jiu-jitsu – 2. dan – fekete öv (professor)
  • Judo 2.dan (fekete öv)
  • Aikikai Aikido 2.dan (fekete öv)
  • Karate – 2. dan (fekete öv)
  • Capoeira instruktor
  • Képesített MMA edző
  • ADCC bíró

János a Tan Kapuja Buddhista Főiskola Aikikai Aikido szakirányán végzett. Szakdolgozatát “A Jujutsu kialakulása és fejlődése a kezdetektől napjainkig” címmel írta, melyet jelesre védett.

  • 5x-ös IBJJF Európabajnoki bronzérmes (4x gi-ben, 1x no gi-ben)
  • Többszörös IBJJF Nemzetközi Open győztes és helyezett
  • 7x-es Magyar bajnok IBJJF Szabályrendszerben
  • Magyar bajnok JJIF Szabályrendszerben
  • Magyar válogatott kerettag JJIF
  • Budapest Open győztes JJIF
0
OKTATÓ
0
KLUB
0
VERSENY EREDMÉNYEK
0
TANÍTVÁNY

VÉLEMÉNYEK

Szabolcs BláziSzabolcs Blázi
12:56 23 Jan 24
Remek társaság, nagyszerű emberekkel lehet megismerkedni az edzéseken! Jani nagyon alaposan, érthetően magyarázza és mutatja meg a technikákat, így könnyen elsajátíthatóak. Nem utolsó sorban nagy hangsúlyt fektet a biztonságos edzésre - sérülések megelőzésére, elkerülésére.
Lóránd Tamás-SzoraLóránd Tamás-Szora
07:59 19 Jan 24
Magas technikai oktatás, kiváló pedagógiával! A közösség támogató, barátságos. Ajánlom mindenkinek aki belekezdene valamilyen küzdősportba
Roland TóthRoland Tóth
20:36 18 Jan 24
Egy közös ismerősünk ajánlotta Janit mosollyal az arcán, mondván "egy kicsit más a stílusa". Hamar rájöttem hogy miért mosolygott 😂.Nem halat ad, hanem megtanít halászni ( ha hallgatsz rá). És soha nem azt mondja amit hallani szeretnél, hanem a kő kemény igazságot! Itt törik bele sokak bicskája, szerintem 😀
Márk NemesapátiMárk Nemesapáti
14:00 17 Jan 24
Régóta ismertem Jánost mikor lejöttem hozzá edzeni. Az edzésmunkáját, az edzésfilozófiáját, amit akkoriban még nem értettem, de minden kitisztult az első edzésen 🙂 hogy jobb helyen nem is járhatnék. Nem egy szimpla edzést kapok tőle, bemagolható kikockázott mozdulatokkal, hanem sokrétű harcművészet és küzdősportbeli jártassága miatt, mély valós tudást, elveket. Melyeket nem csak a tatamin, de a mindennapi életben a problémák leküzdésében is hasznosíthatok. Én ezt a párhuzamot nagyon szeretem, rengeteget segít és csak köszönet érte.Mind ezekhez persze őszinte stílusa elengedhetetlen... ami lehet, hogy néha "fáj" de ha megérted, akkor mosolyt csal az arcodra! 😉
Gábor BataGábor Bata
13:04 17 Jan 24
János azt a szemléletet képviseli a küzdősportban, ami a 21. század előtt még mindennapos volt.A régi iskola szerint a küzdősport klub vezetője nem csupán egy egyszerű edző, nem csupán egy coach, nem csupán egy mentor, hanem ezek összessége egy olyan példakép, aki nem csak a tatamin, de azon kívül is példát mutat a hozzá tartozó tanulóknak. János pontosan ilyen. Amellett, hogy széleskörű harcművészeti ismerete van a jitsun kívül is, képes arra, hogy a technikákat részletesen és pontosan lépésről lépésre adja át, személyre szabott tanácsokkal. A keleti küzdősport hagyományokra jellemzően, az „inkább ezerszer egy mozdulat, mint egyszer ezer mozdulat”-ban hisz. Érdemes hozzá járni, mert valós és ösztönös tudást ad.Amit különösen szeretek benne, hogy nem csak edzéseket tart, hanem valódi közösséget is épít, így már az első pár edzés után is úgy érzi az ember, hogy hazaérkezik a dojoba.Ha szereted a valódi tudást és hiszel a harcos útjában a bushidō-ban, akkor itt helyed
Akos SzemesAkos Szemes
12:52 17 Jan 24
Facebookon bukkantam Jani oldalára. Patika, 13. kerületben BJJ oktatás 10 perc sétára. Néhány hónap halogatás után 2022. február 23-án léptem először a tatamira. Jól meg is bántam, mármint a halogatást. Jani is rendszeresen tükröt tart a leendő kezdők elé, de mindegy majd rájönnek ők is. Imádom a csapatot amit felépített, egy pillanatig sem éreztem magam kívülállónak. High level brazil jiu jitsu oktatás, a jitsu gyökereit szem előtt tartva. Jani számomra a nagybetűs HARCMŰVÉSZ, példakép. Igazi old school csávó, a hozzá hasonlók sajnos “kihaló félben” vannak, de biztos vagyok benne, hogy a tanítványai között lesz bőven aki továbbviszi azokat az értékeket és szemléletet amit hétről-hétre átad nekünk. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy a tanítványaid lehetünk! OSS!
Kovács GergelyKovács Gergely
12:31 17 Jan 24
Nagyon kevés olyan ember van az életemben, akire őszintén felnézek, és azért járok ide, mert találtam egy olyan mestert (Janiról van szó ofc), akitől azt érzem, hogy rengeteget tudok tanulni. Nyilván mikor kezdtem ezt nem tudtam, csak a technikai oldalt néztem, szimpatikus volt a sport, régről ismertem Janit, éppen kiábrándultam az Aikidóból, és még közel is volt a klub. 😄Csak az elmúlt 2,5 évben többet tanultam technikailag és emberileg is, mint előtte bármilyen más edzés/önfejlesztő közösség keretében. Gyakorlatban felfedeztem ugyanis, és el tudtam kezdeni dolgozni a személyiségem egy-egy olyan sarokkövén, ami számomra elképesztően hasznos előrelépés volt, és amit úgy érzem sehol máshol nem kaptam volna meg. A kudarcokat, félelmeket lépésről lépésre Jani végtelen szeretettel és tanítói alázattal segített és segít leküzdeni, úgy látom másnak is. Habár ég és föld a kettőnk tudása közt a különbség, sosem éreztem, hogy Jani magas lóról beszélne. Mindig pont annyi infót/támogatást kapok, ami akkor és ott kell, mindezt utánozhatatlan stílusban, ami nyilván megosztó lehet, de én nagyon megszerettem mikor csak állok és röhögök magamon. Ez kicsit bullshitül hangzik, de ha kicsit mögé nézek a dolgoknak, akkor mindig azt veszem észre, hogy Jani sokszor jobban szeretné, hogy mi fejlődjünk mint mi magunk. És pont ezért járok ide. Na meg nagyszerű a közösség, erősödünk, ügyesedünk stb. Nyilván csak az Aikidóhoz tudok viszonyítani, de higgyétek el, Jani technikája olyan érzés mint a legnagyobb japán mestereké, akikkel találkoztam és csináltak rajtam fogásokat. Összességében van itt valami plusz, amit máshol még nem tapasztaltam legalább is én így érzem. Szóval nagyon köszönöm a munkád, és hogy ezt létrehoztad Jani 🙏💪
Bence KissBence Kiss
12:26 17 Jan 24
Tavaly már érlelődött bennem a gondolat, hogy mivel 22 éves koromig még nem foglalkoztam harcművészettel, ezért valamibe ideje lenne belevágni. Geri barátom javasolta Jani edzéseit és az első pár edzésen már éreztem, hogy egy nagyon összetartó, fegyelmezett, támogató közösségbe csöppentem. Külön pozitív volt, hogy mindenki türelemmel állt hozzám.Jani szaktudása és demonstrációs képessége számomra nagyon motiváló. Érzem azt, hogy számára a sporton keresztüli tanítás egy szívből jövő szenvedély, és jellemével arra ösztönöz, hogy kihozd magadból a legjobbat. Mind technikailag, mind emberileg. Ez számomra a hitelesség. Örülök, hogy itt lehetek és fejlődhetek😊
More reviews
js_loader

PARTNEREK